Mától kapható a Barikád hetilap első száma! Keresse az újságárusoknál!

|

Barikád magazinCsütörtöktől (január 14-étől) kapható a barikád hetilap az újságárusoknál.

Az Echo Televízióból az elviselhetetlen cenzúra miatt távozó Pörzse Sándor lett a barikád hetilap főszerkesztője.

Pörzse egyike azon kevés közéleti szereplőknek, aki hiteles tudott maradni, az igazságot következetesen képviselő újságíró. A szerkesztők ígérik, hogy az Új Erő Lapja az Igazság Hetilapja is lesz egyben.

A főszerkesztő ajánlása:

Tisztelt Olvasó!
Sajnos kijelenthetjük, hogy Magyarországon megszűnt a teljeskörű tájékoztatás. Mind a bal-, mind a jobboldali sajtó pártszócsővé, sok esetben hecceszközzé silányult. A nemzeti oldalt vagy elhallgatják, vagy együtt fasisztázzák. Ami nem a parlamenti pártok véleménye, az nem jut el az emberekhez. Ma már a Draskovics által bebörtönzött, majd kiengedett kislány sem mehet adásba. Tényleg ezt várják el a jobbos nézők tömegei? Puff neki illúziók! A héten egy lakossági fórum körülbelül háromszáz nézőjéből húszan mondták le a Magyar Hírlapot. Pedig szinte mind ott voltak a „hírlapos tüntetésen” a tavaly, a farkasordító hidegben...

Ezért, ha kíváncsi az ország valódi arcára, ha tudni akarja, mi van velünk, minket olvasson! Fizessen elő a magunkfajták új hetilapjára, a bar!kád-ra! Adjon az Isten szebb jövőt! Pörzse Sándor

Előfizetés: az ujsag@barikad.hu emailcímen!

Előfizetési díjak:
- negyed évre: 4900 Ft
- fél évre: 9900 Ft
- egy évre: 19900 Ft

barikád.hu

kobanya.jobbik.hu megjegyzés:

Kérjük szimpatizánsainkat, hogy az oldalunk jobb-felső sarkában levő "kapcsolat" üzenetküldési lehetőséggel jelezzék nekünk, hogy a kerületünkben hol kapható a Barikád hetilap. Köszönjük!

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...